#Országos Bírósági Hivatal

Bíróság mondta ki, hogy visszaélt a jogával Handó Tünde
 

Bíróság mondta ki, hogy visszaélt a jogával Handó Tünde

Jogellenes határozatokat hozott Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke – mondta ki a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (BKMB) abban a perben, amit az elismert büntetőbíró, Vasvári Csaba – akit a közelmúltban az Országos Bírói Tanács tagjává is megválasztottak – indított Handó ellen, mondván önkényesen válogat a bírók között. Ebben egyetértett vele a munkaügyi bíróság is, amely szerint a joggal való visszaélés egyértelműen alátámasztható azoknál az álláspályázatoknál, amelyeket bár papíron "megnyert" Vasvári, mégsem nevezték ki táblabíróvá.

Pálmai Erika Pálmai Erika









Megleckéztették Handót és a bírákat is
 

Megleckéztették Handót és a bírákat is

A bírák szerint megalázták, a politikusok szemével inkább újfent móresre tanították őket – érintettségtől függően így értékelik, hogy megint elmarad az érdemi bírói fizetésemelés. A jó hír, hogy a packázás arra utal, hogy a bírákat még nem sikerült teljesen bedarálni.

Pálmai Erika Pálmai Erika





A bírói kar szerint rendben van, hogy jön a felsőbíróság
 

A bírói kar szerint rendben van, hogy jön a felsőbíróság

Támogatja a bírói kar a közigazgatási bíráskodás szakmai megerősítését, közigazgatási perrendtartás és önálló felsőbíróság létrehozását - közölte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke sajtótájékoztatóján. Korábban az OBH által a témában készített összefoglalóból még az derült ki, a szervezetnél nem értik, mi szükség van az új testületekre.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu